Karácsony előtti napokban kiürült a kórház, minden beteget hazaküldtek. Az ápoló és szakszemélyzet begyűjtötte az ajándékokat, a borítékokat és a rengeteg csöpögős hálálkodást. Ebéd után aztán a kezeltek tempósan szétszéledek. Némelyek csapatokba
Olvasnivaló (1248)
Sorrend
Anya kórházban van. Hanyatt fekszik mozdulatlanul, nyitott szemekkel. Nem
jön a szobába napfény a félig leeresztett redőny mögül. A falra akasztott tévé képernyőjén árnyékok surrannak. Szobatársa egy folytatásos darabot néz.
– Anya, jól vagy?
Az élte
Tűz
szikra pattan
rőt láng lobban
lobog, lobog
egyre jobban
sárga szemmel
vörös hajjal
ezer ördög
ezer foggal
falja mind
a száraz ágat
szürke füsttel
táncot járat
Víz
csepp, csepp
cseppre csepp
langyos eső
cseper
Mindennek van konkrét kezdete és vége, ahogy azt mi – átlagemberek – a mindennapjainkban megszoktuk. Az idő pontos mérését egzaktnak tartjuk, ugyanis nagyon jól megtanultuk, mi történik akkor, ha késünk az iskolából, egy találkáról vagy neadjisten
A Tshatsiról elnevezett katonai tábor közepén volt a börtönünk. Hosszú, földszintes épület néhány irodával és a mi fogdánk. Elég nagy egy nappali szobának, de kicsi huszonhat ember számára. Csak két nyílása volt: egy vasajtó, s a rácsos, üveg nélkü
volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem
kértem dolgozzon nekem
ne legyen reménytelen
végső rostán kibukó
csepűrágást tanuló
sajnos hajthatatlan lett
folyton ellenemre tett
anyja ál
Több mint három hete nem esett az eső. A teherautók mély keréknyomokat hagytak a víztől elpuhult, most meg betonkeményre száradt vörös földben. A kocsi ittas emberként dülöngélt, és a kabinban a nyitott ablakok ellenére folyt a víz a két férfiről. Fu
----------
Szeptember első hete, utószezon. A szigeten ez idő tájt mindig fúj a szél, néha erősebben is, mint ahogy a vendég
Langyos vágyakban unottan fürödve,
szívtelen ritmust rezegnek a dobok,
íztelen italom már szomjamat nem oltja,
parazsam hamu lett, csak az idő robog.
Hiteltelen csodák hitemet emésztik,
mert ördögi a szép, az áldozat is hazug.
Vándorútra keljek sze
Hópelyhek kavarognak odakint, néha nekicsapódnak az ablaküvegnek, majd az úttesten, a járdákon próbálnak megmaradni az emberek bosszúságára, akik gallérjaikat feljebb hajtva igyekeznek szélvédettebb helyekre. Végre igazi tél van hát, olyan sapkát fül
Múltból szakított sóhajom még nagyon fáj, amikor újra és újra feltör a mélyből.
Árnyékként követ , oly sok éve már
s nem enged repülnöm.
Nem maradt semmim sem,
csak száraz faleveleket
gyűjtögetett a lélek:
kezedhez érnék, de a valóságtól félek.
Ablako
– Nem, ne ítéljük el a házasságon kívüli kapcsolatokat. Nem tudjuk, hogy miért. Faber hosszasan nézte teacsészéjét. A forró víz gőzölgött és a teazacskóból színes felhők gomolyogtak.
Rodriguez zavarban volt. Maga sem értette, hogy miért siránkozott F
Hol mélyről böffent kormos lángot
sistergő kanóccal a gyertya,
s egy torka-zárt bacchusi látnok
száján a bor nem más, mint pletyka,
s a füst elönti egész egét
a pincébe rekedt sötétnek:
(csak verse marad némi ebéd
költő alatt a mérges mérleg),
ott s
– Az álom. Az álomról beszél nekem?
Holczer poharát letette, de tekintetét nem vette le róla. Barátja is sört ivott, de nem a buborékokat, hanem a szemben ülő arckifejezését kutatta.
– Egy rögeszmévé vált, – folytatta Holczer. – Be kell vallanom, hog
Félálmomban egész voltam –
embermagas tükröt hordtam,
benne láttam másik felem –
köztünk feszült a félelem.
Míg sötétbe fúltan figyelt
szemem – lassan képedre lelt.
Elmosódó, pasztell fotó
vágyképzete – megnyugtató.
Veled talán eggyé váln
kerülget egy érzés
torz árnyékként követ
zavarnám világgá
úgy dobnék rá követ
mikor visszanézek
kushad mint a kutya
lábnyomom nyaldossa
pillantása gyufa
félek hogy tévedek
ám érzem a lényét
forgatja szemeit
szikráztatja mérgét
kabá
George-nak néhány napja látomásai voltak. Persze nem hallott hangokat, mint Bernadette Soubirou, de látott. Lehet, hogy elképzelte, hogy látott valamit. Egy elsurranó árnyékot a szeme sarkából, de fejét elfordítva, semmi nem talált.
Meggyőződése vo
Mondd, hol, merre vannak a csodák?
Lesz -e még valaha nyugodt a világ...
vagy letördelt ágú faként kell élnünk
s végül mindennel majd csak megbékélünk?
A legszebb dallamot, ha gitáron játszod
kisimulnak -e homlokodon a ráncok?
Hiszed
Vártalak...
talán örök időktől fogva
Téged vártalak -
és hazudtalak magamnak
számtalanszor...
vándoroltam vélt utakon,
botlottam rögbe, kőbe,
betévedtem vad erdőkbe,
tüske szaggatta lábam,
– Háromszáz év múlva könnyebb lesz lemenni antigravitációval.
− Igazad van, de most háromszáz évvel korábban élünk! – Mikor Vertes elégedetlenkedett valamiért, Sam Schuller barátja örömmel mondott ellent. Hosszú évekkel ezelőtt, első találkozásu
