Szereplők: Petőfi verseiből lépnek elő.
Pató Pál (kb. negyvenöt éves)
Orbán (kb. ötven éves)
Szemérmetes Erzsók ((„ A helység kalapácsa" c. versből, kortalan)
Fejenagy ((„ A helység kalapácsa" c. versből, negyven év körüli)
Márta és a kántor (házaspár, „ A helység kalapácsa" c. versből)
Szomszéd (a „Szeget szeggel" versből, harmincöt év körüli)
Pór menyecske („A Tisza” c. versből)
Zsuzsika („Zsuzsikához" c. versből, kb. tizennyolc éves)
Erzsike („A négyökrös szekér" c. versből. Csinos, kb. huszonnyolc éves)
Szilveszter(az „Apostol" c. műből
János vitéz
Iluska
Juhász („Megy a juhász a szamáron" c. versből
Szín: kocsma, a „Kurta kocsma" c. versből
Jobb oldalon a sarokban asztal. Mellette ajtó, ami a szerelmetes Erzsók lakásába vezet, befelé nyílik. Középütt nagy asztal, előtte hosszú pad, három oldalán székek.
Baloldalon a sarokban egy priccs, ami egy függönnyel eltakarható.
A mellette (baloldalon) lévő ajtó az udvarra nyílik. A konyhai oldalon előtérben egy másik asztal is székekkel, arra teszik a könyvet, amiből felolvasnak, de nagy összevisszaságban rárakva: demizson, fakupa, hegedű.
(Erzsók, ha szabadideje adódik, azonnal takarít, törölget, rendbe tart.)
1. felvonás
(Az ivóban csak Zsuzsika, a bal oldali ajtónál Orbán)
ZSUZSIKA: - Anya! Anya! Gyere már!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Mit vartyogsz? Gyere ide ha… (benéz az ivóba jobbról, meglátja Orbánt)
ZSUZSIKA: - Egyszer csak itt termett mögöttem. (mutat Orbánra) Majd a guta ütött meg, amikor megláttam… csak úgy, a semmiből!
(Orbán és Erzsók nevetnek)
ORBÁN: - A hátsó udvarból jöttem. Ó, Szerelmetes Erzsókom, te szebb vagy, mint valaha! (tarisznyájával bíbelődik, ténfereg, hova is üljön le)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Te vén csibész! György napján múlt nyolc éve, hogy utoljára láttalak. Már azt hittem felkötöttek, vagy az ördög vitt el.
ZSUZSIKA: - Te ismered?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Neked is ismerned kell! Az iskolában tanultatok róla… no, emlékezz csak! Akinek oly vidám hajnal pirult az orrán.
ORBÁN: - Miről beszéltek?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hát arról, ahogy a poéta téged megénekelt. (a baloldali ajtó felé fülel) Valaki van kint?
ORBÁN: – Egy lerongyolódott atyafi itatta a lovát, amikor bejöttem, ő motoszkál a kút körül.
ZSUZSIKA: – Tényleg, pont olyan az orra! (bámul Orbánra)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: – Pár éve, amikor a halasi vásárba igyekezett a jónép, úgy mesélte egy kupec kinézetű ember, hogy megállapodtál. ...hogy elvettél egy gömbölyű menyecskét és azóta rá sem nézel a borra.
ORBÁN: - Félig igaz az egész! A bort behunyt szemmel iszom amióta elbuktam azt a fogadást, viszont a menyecske már valóban a múlté. Kidobtam. Azért vagyok most úton.
ZSUZSIKA: - Másik asszonyért megy az Orbán bácsi?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Új asszony a tűzhely mellé. Ezt nevezem!
ORBÁN: - A tűzhely maradt, mert az a régi asszonyé volt. Úgy dobtam én ki, hogy ő maradt a házában, én meg neki a nagyvilágnak. Hát ott meg ki van? (a függönnyel eltakart sarok felé mutogat)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Egy ember, aki éppen most építkezik a szembe soron. Még csak a műhelye készült el, aztán ide jár megpihenni két patkolás között.
ZSUZSIKA: - Főleg az esti, és a reggeli között.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ne szájaskodj! Eredj és hozzál egy icce bort, nem látod, hogy szinte kifakult ez a szegény ember? Pénzed azért van… – gondolom. (billenti a fejét, hogy Orbán szemébe nézzen)
ORBÁN: - Téged mindig a pénz tudott felizgatni leggyorsabban (Erzsók fenekén megmarkolja a szoknyát)
FEJENAGY: - A kezed elveszed, vagy letöröm! (dugja ki a fejét a függöny mögül)
ORBÁN: - Nono! Markoltam én már ezt, amikor te még csak nyelvet lógató lóti-futi kisinas voltál.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ejnye, már! (lecsapja a férfi kezét magáról) Ha nem iszik, mindjárt félre beszél. Zsuzsii!
(Fejenagy kilép a függöny mögül, nagyot nyújtózkodik. Széles vállú, határozott ember)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hogy aludt szomszéd? (a jobb oldali ajtó felé fordul)
- Zsuzsi! Hozzál két früstököt!
PATÓ PÁL: - Hármat, Aranyvirágom! Hármat. Meg egy meszely bort. (belép a bal oldali ajtón)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Nézd a! Pató Pál uram! Magának remélem van pénze, nem csak a mocskos tenyere. (kimegy a jobb ajtón a konyha felé)
PATÓ PÁL(Erzsók után kiabál ki): - Finom kezek ezek Aranyvirágom, nem olyanok, mint egy jött-menté. Nagy dolgokat visznek ezek még végbe, de … ej, ráérünk arra még! Mert hát addig kell élvezni az életet, amíg fiatalok vagyunk!
ZSUZSIKA (Patóhoz): - Tegnap sem fizetett, meg a tegnapelőtti munkám bérével is tartozik. (letesz az asztalra egy tálcát, rajta kenyér látszik, meg alma, de van ott még egyéb is. Aztán még egyet fordul, behoz három kupa bort)
FEJENAGY: - Te lyány, hát még ennek is dolgozol?
ZSUZSIKA: - Gyűjtöm a pénzt, nem válogathatok én a munkában.
PATÓ PÁL: - Megfizetem bíz' Isten, ha meghozzák az adósaim a pénzemet.
FEJENAGY: - Aztán mit dolgozol abban a koszfészekben?
ZSUZSIKA: - Hát úgy egyeztünk, hogy minden agyoncsapott patkányért egy petákot fizet, ha arrébb kötöm a lovát az is egy peták esetenként, meg az itatás is annyi.
ORBÁN (Pató Pál felé): - Aztán miért akartad néhány nappal ezelőtt agyoncsapni azt a lovat te? Mert ugyebár itt vagyok ám a faluban megszállva már napok óta, azóta sokat láttam.
ZSUZSIKA: - Nem is az ő lova. Kölcsön kérte, hogy lelegeltesse a gazt a portáján.
PATÓ PÁL: - Én akartam agyoncsapni a lovat?
ORBÁN: - Láttam, ahogy átnyaláboltad a nyakát, odavágtad a földhöz, aztán két ököllel verted a fejét.
(Fejenagy eközben kisomfordál a konyhába Erzsók után)
PATÓ PÁL: - Kicsit feldühített az a dög, akkor láthattad.
ZSUZSIKA: - Olyan erős lenne? (méregeti Pató Pált)
ERZSIKE (balról érkezik): - Már elnézést, a kántort keresem. Ide látták bejönni.
ZSUZSIKA: - Ma még nem ette ide a fene.
ERZSIKE: - (Orbán felé néz): - Maga is itt van lókötő? Meg ez a másik is? (meglepődve ismeri fel Pató Pált)Aztán kialudta-e már magát?
ORBÁN: - Mi ugye ott találkoztunk, amikor Pató szomszéd (oldalra néz) - ugye hívhatlak szomszédnak? … amikor Pató szomszéd odacsapta a lovat a földhöz.
ERZSIKE: - Mit csinált? Ráesett az a sovány gebe!
ZSUZSIKA: - Hát akkor, most hogy volt?
ERZSIKE: - Ezt a szerencsétlent emeltem fel éppen a földről (néz Orbánra) és megkapaszkodtattam a kerítésben, amikor látom ám, hogy ez a másik bent az udvaron támogatja azt a gebét, hogy eljusson a vályúig. Húzogatta, tologatta, de az csak remegve botladozott.
ORBÁN: - Úgy meséld, ahogy volt!
ERZSIKE: - Úgy mesélem! Szegény állatnak összecsuklottak a lábai, és ráesett erre az emberfiára. Ki sem bírt kecmeregni alóla, mert a ló nyaka alatt volt leszorítva. Úgy kapálódzott, mint egy büdösbogár, keze lába az égnek, ez meg (Orbánra mutat) csak üvöltött be a deszka résén, hogy „agyon ne üsd szomszéd!”
ZSUZSIKA (Pató Pál felé): - Mondtam, hogy egyedül ne próbálkozzon!
ORBÁN: - Asszony beszéd.
ERZSIKE: - Nehogy már azt mondja kend, hogy nem volt berúgva! Olyan volt, mint a kacsák, ha epret esznek!
ORBÁN: - Megvan!
ERZSIKE: - Mi van meg?
ORBÁN: - Te voltál ott, vagy húsz éve, amikor a négyökrös szekérrel vittem a társaságot éjnek idején. Hej, de szép volt az élet akkor még!
ERZSIKE (mintha megvilágosodna az emlékezete): - A hajtó! Azzal a nagy ostorral.
ORBÁN: - Énekeltek, mesékkel traktálták egymást. Csak …csak ti ketten.
SZEMÉRMETES ERZSÓK (beviharzik, az asztalra önti a babot, aztán kimegy): - Válogassátok a zsizsikest, meg a kavicsokat, egyedül nem győzök mindent!
(a két férfi ímmel-ámmal tologatja a babszemeket az asztalon)
ERZSIKE: - Mit akar azzal mondani, hogy csak ti ketten?
ORBÁN: - Ne tettesd magad te menyecske, láttam, amit láttam!
ERZSIKE: - Mit látott maga? Mit? No mit?
ORBÁN: - Úgy ültetek ott a saroglyában a poétával, mintha össze lettetek volna nőve.
ERZSIKE: - Ugyan már! Csak mesélt a csillagokról, meg a Holdról. Azt mondta, álmában szokott odafönt járni, és hogy milyen gyönyörű ott!
PATÓ PÁL: - Akkor az holdkóros.
ERZSIKE: - Holdkóros a maga öreganyja! Azt mondta, ott fent nincsenek tohonya emberek, csak gyönyörű ifjak és lányok, akik szabadon elbújhatnak a vizslató szemek elől, meg hogy ott nem szól bele senki, hogy ki kit szerethet.
ORBÁN: - No, ezt elhiszem. Nagy kópé volt az a fiú, tudott a lányok nyelvén beszélni. Aztán amikor azok a vizslató szemek nem láttak oda, akkor is csak ábrándoztatok, vagy… ? (Erzsike közbevág)
ERZSIKE: - Ó, maga szégyentelen! Maga aztán összehord itt mindent.
ORBÁN: - Nono! Amikor kiesett a szekérből a kerék, mindenki ott sertepertélt körülöttem, amíg valahogy sikerült helyre hoznom a bajt, csak kiket nem láttak a szemeim? …pedig égett a tűz, hogy tudjak munkálkodni.
ERZSIKE: - Menjen már, maga vén bolond!
ORBÁN: - Én vén?
ZSUZSIKA: - Mit habratyol maga arról a kerékről, meg az ifjúról?
ORBÁN: - Kicsi lyányka voltál te akkor még, nem értheted ezt.
ZSUZSIKA: - Akkor lehet, hogy az voltam, de már nem. Valami poétát is emlegetett. Az meg ki volt?
ERZSIKE: - Azt mondta, válasszunk magunknak csillagot. (merengve felfelé néz)
ZSUZSIKA: - A néni a plafonról választ csillagot? (csúfondároskodva)
ERZSIKE: - Te taknyos, mit tudod te mi az a … ehh, még hogy majd veled beszélem meg!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: (berohan, kezével beletúr a babba) - Még hozzá sem fogtatok?
PATÓ PÁL: - Evés közben hogy lehet zsizsikre vadászni? A koma, aki ott feküdt, az is itt hagyta a früstököt, tán kiderült, hogy nincs pénze?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Magának arra ne legyen gondja!
ZSUZSIKA: - Anyácskám, miféle poétáról beszél ez a néni? Azt mondja, még csillagot is választottak. (Erzsike felé néz) aztán le is hozta a néninek azt a csillagot?
ERZSIKE: - Te, én úgy csaplak szájon itt a mostohaanyád szeme előtt, ha még egyszer nénizel, hogy kiugranak a szemeid!
ZSUZSIKA: - Csak nem a János bácsiról?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ugyan már!
ZSUZSIKA: - A Vitéz Mihály?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hogy lenne az?
ZSUZSIKA: - Más poétát nem ismerek… hacsak nem Vörösmarty bácsi!? Tudod, aki a Szózatot írta.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ne találgassál már te lány! Hát a Sándor volt az, nem érted?
ORBÁN: - Na, végre!
PATÓ PÁL: - Nekem is nagyon ismerős a neve.
ORBÁN: - A …a Petrovics gyerek. Tudod, aki mikor megemberesedett, Petőfire gyúrta át a nevét.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ó, ennyi balga embert egy rakáson! Hát megérthetnétek már végre, hogy mindnyájan az ő gondolataiból születtünk. Az egész falu… meg még akik majd betévednek, az mind.
ZSUZSIKA: - Akkor is nekem ígérte, hogy elvesz, majd ha megnövök. (újra harciasan Erzsike felé fordul)
ERZSIKE: - Kis butám! Úgy mégis… kivel ücsörgött abban a saroglyában? (cukkolja a lányt)
ZSUZSIKA: - Akkor is engem vesz el, ha visszajön.
ERZSIKE: - Sugdosott a fülembe!
ZSUZSIKA: - Öreglányok nem kellenek neki.
ERZSIKE: - Nyolc évvel, ha idősebb vagyok.
ZSUZSIKA: - Akkor is vén.
(A többiek a babot bogarásszák az asztalnál, lesik a fejleményeket)
ERZSIKE: - Választottunk magunknak csillagot is.
ZSUZSIKA: - Az a csillag már évekkel ezelőtt lehullott.
ERZSIKE: - Fogdosott is.
ZSUZSIKA: - Az anyád, te vén satrafa! Megtéplek, ha…
(Erzsók odaugrik közéjük, a két férfi vigyorog)
ERZSIKE: (Zsuzsika félé) - Kis liba! No, majd megtalálom én azt a kántort. Ha bejönne, mondják meg neki, hogy kerestem. (kimegy balra)
ZSUZSIKA (megy a konyha felé ki jobbra, morgolódva, hüvelykujját lefelé fordítva mondja): - Kapsz te még éntőlem olyan poétát, hogy abba hülyülsz bele!
(hárman maradnak bent, válogatják a babot)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ezek most elharapnák egymás torkát.
ORBÁN: - Kár lenne értük. Hogy ez a poéta hány lányt bolondíthatott?
PATÓ PÁL: - Jó gusztusa volt az már biztos. Kívánatos teremtések…
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Micsoda két bunkóval bogarászok én itt?!
ORBÁN: - Már miért lennénk mi bunkók?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Igaz, ilyennek írt meg benneteket a költő, nem bújhattok ki a bőrötökből. (felegyenesedik, riszálja kicsit magát, mint akinek elgémberedtek a tagjai, majd a két tenyerével megemeli a melleit. A két koma tátott szájjal bámul rá)
PATÓ PÁL: - De hát milyennek írt meg bennünket?
ORBÁN: - Hol lehet azt megtudni, miket hordott össze rólunk?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hát a könyvből. Abban benne van mindnyájunknak a sorsa.
ORBÁN: - A papnál van a könyv?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Már miért lenne a papnál? Ott van kint, a lány abból szokta kiolvasni, kiféle az, aki éppen a falunkba költözött. (kiabál ki) - Zsuzsika, hozd be a nagykönyvet!
ORBÁN: - Miféle nagykönyv az?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hát a „Petőfi összes költeményei”.
ZSUZSIKA: - Az okulárédat is vigyem? (hallatszik kintről)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Azt nem kell, majd te felolvasod belőle, amit ezek tudni akarnak.
ZSUZSIKA (bejön, könyv a kezében): - Mit keressek ki belőle Anyácskám?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Az Orbánt. Azt a verset, aminek az a címe, hogy „Orbán”.
ZSUZSIKA (lapoz, keres, leül a pad végén): - Megvan! „Komor, mogorva férfiú
volt Orbán…"
ORBÁN (Felugrik, Zsuzsika megszeppenve megáll az olvasásban): Mí? Hogy én mogorva?
(kényszeredetten nevet)
ZSUZSIKA (folytatja): - „Bár oly vidám hajnal pirult az orrán”.
ORBÁN: - Te, az én orromat ne hirdesd!
ZSUZSIKA: - „De hisz mogorva, épp azért volt Orbán".
ORBÁN (megint felugrik): - No, hát ebből elég! Mi baja a poétának az én orrommal? A tavaszi vásárban ki volt akasztva egy tükör a bajuszkötő-árusnál, abban láttam magamat. Semmi baja nem volt az orromnak.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Sok baj nincs vele, az igaz. Szép vörös, meg csupán kétszeresére duzzadt. Kimondottan jól áll neked.
ORBÁN: - Hogy az én orrom kétszeresére dagadt?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Duzzadt! (mintha eszébe jutott volna valami)
Ez a Fejenagy lehet, vissza sem jön délelőtt. Elmoslékosodik a bor, ha sokáig áll az asztalon.
(felemeli az egyik kupát, és iszik belőle)
ORBÁN: - Hol egy tükör? Van a faluban tükör egyáltalán?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ott van kint a konyhában, a lány szokta magát nézegetni benne.
ORBÁN (kimegy jobbra)
ZSUZSIKA (Pató Pál felé): - Magáról is szépeket írnak.
ORBÁN: (Hirtelen csörömpölés hallatszik kintről, majd Orbán jön vissza, fogja az orrát)
:- Az a mocsok!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Mi van már veled? Tán nem fért bele az orrod a tükörbe?
ORBÁN: - Megütött a szemét. Észre sem vettem, hogy ott rágcsálja a csülköt, csak amikor már, az ökle csattant az orromon.
SZEMÉRMETES ERZSÓK (kiabál ki a konyhába): - Fejenagy! Hogy lehetsz olyan piszok, hogy beleeszel a babba való csülökbe?
ZSUZSIKA: - Mondtam neki, hogy azt a babba szántad.
ORBÁN (Leveszi a tenyerét az orráról, és a többieknek mutatja): - Nem dagadt be?
PATÓ PÁL: - Szerintem éppen akkora, mint volt. (ökölbe szorított kezét nézegeti, mintha nagyságát vetné össze az orral)
ORBÁN (kezét fenyegetőzve rázza a konyha felé): - Várjál, te istentelen, most emberedre akadtál! Ha nem lennének itt ezek az asszonynépek, bemutatkoznék én neked! (nincs rá válasz kintről, tovább dédelgeti az orrát)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ebben a házban nem lesz veszekedés!
PATÓ PÁL: - Mert mindenki az igazságát keresi! Ej, ráérünk arra még! Most kell élvezni az életet, amíg fiatalok vagyunk!
ZSUZSIKA: - Most kellene! De a poéta szerint maga is ugyancsak mogorva ember. Itt van, ni! (szétnyitja a könyvet, és olvas)
„Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.”
PATÓ PÁL: - Mit bánom én, a szomszédot hogy figurázta ki, de hogy ezt nem rólam írta az biztos!
ZSUZSIKA: - Azt is megírta ám, hogy a tetőt elvitte a vihar a feje fölül.
ORBÁN: - Dobd el azt a könyvet te lány, mert nagyon nagy ferdítések vannak abba beleírva.
ZSUZSIKA: - No, meg azt is megírta ám, hogy a földjein csak gaz terem, meg…
PATÓ PÁL: - Meg még mit? Ne cifrázd lányka, mondd meg egyszerűen, mit írhat egy csóró poéta, egy nemesemberről?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Na, mit írhatott? Megírta az igazságot, hogy kend le van gatyásodva.
PATÓ PÁL: - Hogy én le vagyok gatyásodva? Én, akinek kétszáz holdja van a királydinnyés dűlőben? Megvarratom a posztót és úgy nézek majd ki, mint egy herceg. Még hogy rólam mondja, le vagyok gatyásodva!? Csak kapjam a kezem közé az a firkászt, hát én kicsavarom a libatollat a kezéből. Ki én! Áthúzatom vele a sorokat abban a nagykönyvben! Még a szomszédról kiírt híreszteléseit is áthúzatom, hogy teljesen olvashatatlanok legyenek.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Azt nem teheti, mert akkor az én Orbán komám abban a pillanatban megszűnik. Elszáll. Elpárolog. Kipukkad, mint a disznó hólyagja, amikor nagyon felfújják. (Erzsók és Zsuzsika a könyvet lapozgatják, keresgélnek benne)
ORBÁN (feláll, áthajol az asztalon, egészen közel Pató Pál arcához): - Szomszéd, tömörüljünk szövetségbe!
PATÓ PÁL (Bután néz Orbán arcába): - Mink ketten?
ORBÁN: - Mink ketten.
PATÓ PÁL: - Aztán minek?
ORBÁN: - Hogy elkapjuk a poétát. Elkapjuk, és átíratjuk vele az életünket.
PATÓ PÁL: - Elkapjuk, jól elverjük, aztán átíratjuk vele az egészet.
ORBÁN: - Ahogy mondod. Elverjük, ha…ha…
PATÓ PÁL: - Mi az, hogy ha? Elverjük, oszt kész !
ORBÁN: - Csak az jutott eszembe, hogy azóta esetleg megerősödött, és hát nem vagyunk mi képzett verőlegények.
PATÓ PÁL: - Azok nem vagyunk, az igaz, de akkor is minél hamarabb meg kell találnunk.
ZSUZSIKA: - Itt még azt is írja, hogy a bortól olyan bibircsókos az Orbán bácsi orra.
ORBÁN: - Eredj már te lány, mert többé nem mustrálgatlak, ha ilyeneket olvasol fel.
ZSUZSIKA: - Maga csak ne mustrálgasson engem! Menjen az Erzsikéje után, oszt azt mustrálgassa!
PATÓ PÁL: - Most jut eszembe, hogy másik kocsmában ismertelek én meg téged Erzsók. Hogy kerültél te ide?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hát a könyv miatt. Ahol a könyv, ott vagyunk mi is.
PATÓ PÁL: - De hát hogy léphettél át egyik versből a másikba? Ott egy szép nagy kocsmád volt, ahol akár a fél falu is verhette egymást vasárnap délutánonként, ez meg olyan kicsike. Olyan kurta.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Megváltozott a világ, mióta bejöttek az oroszok. Ezt a kurta kocsmát is csak bérlem. De nem panaszkodom. Itt van a Szamos is, meg az a sok jóember, akiket a poéta megénekelt. Sokan még csak ezután költöznek be.
ORBÁN: - Nono! Csak csínján azzal a poétával!
ZSUZSIKA: - Jaj, most jut eszembe!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Mi, drágaságom?
ZSUZSIKA: - Hogy tegnap, amikor lementem a folyópartra, egy pór menyecske kiabált át, hogy van-e már a faluban Máramaros környéki, mert ő egy olyannak szeretne a szomszédja lenni.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Menjen a paphoz, majd az megmondja.
ZSUZSIKA: - Csak ott a túlparton járkál le fel, hóna alatt egy korsó, és ácsingózik által, ide mifelénk.
ORBÁN: - Ha még most is ott van, átúszok én hozzá, aztán kerítek valahol egy csónakot.
(Erzsók lehurrogja)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Tán nem férsz a gatyádban, hogy első hallásra, már úsznál is át?
ORBÁN (meglepi Erzsók beszéde) : - Ejnye már! Csupán csak mert ő is benne van a könyvben.
PATÓ PÁL - A könyvet ne említsétek, amíg át nem lesz javítva, mert már a hallatára is dühbe jövök.
(A szomszéd bácsi jön be nagy nyögésekkel a Szeget szeggel versből, két óriási kosárral, alig fér be)
SZOMSZÉD: - Adjon Isten jóemberek!
ORBÁN: - Neked is atyámfia!
SZOMSZÉD: - Már ne haragudjanak, hogy csak úgy betörtem ide, de nyitva volt az ajtó, és érdeklődnék, hogy…
SZEMÉRMETES ERZSÓK (közbevág): - Már miért haragudnánk, elvégre kocsma ez, és a vendég bármikor is jön, jókor jön.
SZOMSZÉD: - Kocsma?
PATÓ PÁL: - Hát persze, hogy kocsma. Láthatod, ki van írva nagybetűkkel. Nézd csak meg!
(mutat a jobb oldali ajtó fölé)
SZOMSZÉD: - De hát oda az van írva, hogy „ne köpködj!"
PATÓ PÁL: - Akkor meg oda. (a szoba falára mutat középütt) A fene ismeri ezt a sok betűt!
SZOMSZÉD: - Jól van, de az kívülről nem látszik.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Az a lüke Fejenagy kívülre ki sem írta? Hogy az mekkora bolond!
ZSUZSIKA (szomszédhoz): - Maga nem szakadt meg ez alatt a két kosár alatt?
SZOMSZÉD: - Erős kezek ezek. Jó termés volt, kierősödtek a cipekedésben. Akár egy lányt is megtartok a tenyeremen. Ülj csak rá! (tenyerét a lány felé nyújtja)
ORBÁN: - Te csak ne ültessed azt a lányt sehova, van annak, aki majd odaülteti, ahova akarja.
SZOMSZÉD: - Nagy kár…nagy kár. (félig megkerüli a lányt és vizslatja) Nagy kár.
ZSUZSIKA: - Van magának biztosan, azt ültesse!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hagyd azt a lányt, nem kell annak más, csak aki eljegyezte álmában.
SZOMSZÉD: - Álmában? Azt meg hogy?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Nézd már meg lánykám, ki ez a körtés, majdnem úriember?
(Zsuzsika lapoz, majd megdöbbenve, kezeit csípőre téve szinte kiabálja a Szomszéd felé)
ZSUZSIKA: - Te elverted az én Sándoromat? Leverted a máját, meg a veséjét? Hát micsoda moslék egy emberfia vagy te? (Erzsók látja, hogy ebből baj lehet, felugrik, hogy elrántsa a lányt) Kikaparom a szemedet te! Ha én odarúgok, hát neked még álmodban se lehet gyereked te bakkecske! (a kosarakat akarja felborítani, de nem bírja. Orbánék hangosan nevetnek)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Maradj már nyugton! (a szomszéd felé fordul) Tényleg elverted a poétát?
SZOMSZÉD: - Rég volt, még kölökkorában, amikor a szomszédban laktak.
ZSUZSIKA: - De akkor is! Miért kellett leverni a vaséjét. (Erzsók olvas a könyvben)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Itt nincs az írva, hogy leverte a veséjét, csak hogy jól elpicsogázta.
ZSUZSIKA: - Hát nem elég az? (Szomszéd felé) Én magához többet nem szólok! Soha! Maga is csak olyan, mint ezek. (Orbánék hahotáznak, Zsuzsika sírva kiszalad a konyhába)
PATÓ PÁL: - Te valóban találkoztál a költővel?
SZOMSZÉD: - Gyerek volt ő még akkor, és az a kis vesszőzés nem is volt olyan kegyetlen.
ORBÁN: - Tudom én! Rólunk is összeírt minden marhaságot. …hogy nekem milyen vörös lett az orrom a bortól, meg ilyeneket. Te is szólalj meg, mert rólad is hadovált szépen (Pató Pált noszogatja) - Azt írta róla, hogy egy senkiházi, akire hamarosan rádől a háza.
SZOMSZÉD: - Azért nagyon haragszom rá, hogy este odalármázta az anyját az ablakhoz.
PATÓ PÁL: - Bosszúból, a verés miatt?
SZOMSZÉD: - Azért hát. Tudjátok, a nénikéjével beszélgettem esténkét az ablaknál, …no, de minek mesélem én ezt?
ORBÁN:- Meséld csak, van időnk.
SZOMSZÉD: - Hááát… Úgy volt az, hogy a lányka éppen mászott volna ki az ablakon, mert ő is látni akarta milyen, amikor a tóban úszik a hold, hát nem ott mögöttem pár lépéssel kiabál ám a gyerek, hogy: „Anya, anya, kiesik a Julis az ablakon!” - Képzelhetitek!
PATÓ PÁL:- Elrontotta a mulatságodat?
SZOMSZÉD: - El az rendesen.
ORBÁN: - Akkor neked is be kell lépned a szövetkezésbe.
SZOMSZÉD: - Milyen szövetkezésbe?
ORBÁN: - Meg akarjuk keresni a poétát, és át akarjuk íratni vele a könyvet.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Lehet, hogy meg is halt már azóta, mit hergelitek magatokat?
ORBÁN: - Miért? Hát akartam én, hogy megírjon? Kértem én rá, hogy rácifrázzon azokra a lapokra? Csak hegyezte a tollat, oszt már mártotta is a téntába, aztán cirkalmazott a lapon.
PATÓ PÁL: - Engem megkérdezett azt hiszitek? Se szó, se beszéd, egyszer csak azt veszem észre, ott vagyok a papíroson. Persze akkor még nem tudhattam, milyen formában írt meg, hanem ez a lány az előbb, amikor felolvasott, akkor döbbentem meg.
SZOMSZÉD: - Aztán merre gondoljátok, hogy érdemes keresni?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Mondom, hogy meghalt Segesvárnál. … de legjobb esetben is elhurcolták az oroszok Szibériába.
PATÓ PÁL: - Az meg hol van?
SZOMSZÉD: - Szibéria, az a fél világ. Vagyis akkora, mint a világ fele.
ORBÁN: - Messze van innen?
SZOMSZÉD: - Nagyon messze. Én tudom, mert egyik falubeli ott volt, egészen a széliben.
ORBÁN: - Az óriási Szibéria széliben? Mit keresett az ott?
SZOMSZÉD: - Bort vittek szekereken az orosz cárnak. (magyarázóan hozzáteszi) - Azoknál a királyt cárnak hívják.
PATÓ PÁL: - Vittek bort a cárnak, és mégis azután karddal jöttek ránk? ... Esetleg megölték a poétát is!?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Én azt mondtam, hogy lehet. De azt is mondtam, megesik, hogy most Szibériában van.
ORBÁN: - Drága Erzsókom, éppen arról beszélünk. (Szomszédhoz fordul) - Miért pont olyan messze lakik az a cár?
SZOMSZÉD: - Mert ott van a Moszkva, az oroszok legnagyobb városa. … oszt ott lakik a cár is.
ORBÁN: (szinte magának mondja) - Azon túl meg a Szibéria, ahol esetleg megtalálhatjuk a mi poétánkat.
SZOMSZÉD: - Végre már, hogy értitek!
PATÓ PÁL: - Aztán ott merre kell menni?
SZOMSZÉD: - Merre, merre? Hát arra, amerre ilyenkor szokás. Mert ugyebár, ha az ember bemegy egy ilyen Istentől elrugaszkodott városba, akkor merre szokott menni?
PATÓ PÁL: - No, merre?
SZOMSZÉD: - Hát most vagy jobbra megy, vagy balra, aztán ki a széléig, onnan meg neki előre. Nem? (néz mindenkire külön, külön)
ORBÁN (elgondolkodva): - Hát úgy.
ZSUZSIKA (sietve be, Szomszéd előtt megáll): - Idefigyeljen! Még egyszer szólok magához, megígérem, hogy soha többé. Csak azt mondja meg, hogy ezek a körték arról a fáról valók, amiről az én Sándorom is lopott?
SZOMSZÉD: - Persze, hogy azokról valók.
ZSUZSIKA: - Nem azt kérdeztem, hogy azokról, hanem hogy arról, amelyikről ő is evett?
SZOMSZÉD (Nevetve): - Megdézsmálta az mindegyik fát. Persze azt írta, hogy csak egyszer, de átmászott ő minden nap, csak azokat az átmászásokat nem írta bele a versbe.
ZSUZSIKA: - Mennyiért ad egy körtét?
SZOMSZÉD: - Neked olcsón.
ZSUZSIKA: - Mennyiért?
SZOMSZÉD: - Ha ráülsz a tenyeremre, kettőt is vehetsz.
ZSUZSIKA: - Ó, hogy az a magasságos csináljon így a maga lelkével.
(Olyan mozdulatot tesz az ökleivel, mint amikor a vizes ruhát csavarják. Kikap egy körtét a kosárból, és kiszalad, balról Erzsike érkezik vissza)
ERZSIKE: - Nem volt még?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Nem.
ERZSIKE (káromkodik): - Hogy a nyaka nyúljon meg! Kint az udvaron azt mondták, hogy ott ólálkodott még akkor is, amikor a szamarat próbálták kihúzni a gödörből. (kimegy Erzsók után)
SZOMSZÉD: - Mííí? A szamár az enyém. Nem volt másik szamár az udvaron, csak az a véres ruhájú ember, meg az öreg, de azoknak nem volt szamaruk. (kiszalad a bal ajtón)
(tyúk kárálása hallatszik a függöny mögül)
ORBÁN: - Erzsókom, mit keres ez a tyúk az ágyon? Összeszarja a subát!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Zavarjátok ki! De szépen, lassan, mert csak ez az egy tojik rendesen.
(A két koma a függöny mögött hajkurássza a tyúkot, éktelen hangzavarral - a tyúk rikácsol, ők kiabálnak.)
PATÓ PÁL: - Ereszd az ajtó felé! (mindketten egyszerre beszélnek) Vigyázz! Kapd el! Végre, kiment!
ORBÁN (az ajtóból kiabál a tyúk után): - Hess, hess… hogy az a! (csapkodja le magáról a tollat. Majd visszaülnek az asztalhoz, válogatják tovább a babot, néha isznak)
PATÓ PÁL (abbahagyja a munkát, egyik keze az asztal alatt, szemei kikerekednek, egy szó sem jön ki a torkán)
ORBÁN: - Mi lelt, tán rosszul vagy szomszéd? Igyál hamar egy kortyot, mindjárt jobb lesz!
PATÓ PÁL (hátralöki a székét, lassan feláll és kihúzza a kezét a zsebéből): - Nekem ma nincs szerencsém. (törölgeti magát a konyhai kendővel, amiben a babot hozta be Erzsók)
Isten bizony, nem akartam a tojást ellopni, csak amíg hajkurásztuk az állatot, gondoltam jó helye lesz ott … nehogy már rálépjen az a tyúk. (jön vissza a két nő)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ó, maga szerencsétlen! Tele van ám magával az összes izém…hócipőm. Hogy lehet annyi esze egy meglett embernek, hogy a zsebébe teszi a tojást?
(törölgetik Pató Pált, még a nadrágot is lehúzzák róla)
ORBÁN (vihogva): - Tisztába teszik a komámat!
(Zsuzsika bejön)
ZSUZSIKA: - Ez való az Erzsi néninek, nem a poéta!
ERZSIKE: - Eredj innen, mert nem állok jó magamért!
ZSUZSIKA: - De azért nehogy már itt a kocsma közepén teperje le!
ERZSIKE (egy csizmát dob a lány felé)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Eredj már te lány, és hozz vizet, olyan ennek a lába szára, mintha… (felveszi az egyik kupát, és iszik belőle) No, erre az ijedtségre! (kínálja Erzsikét)
(Orbán nagyon élvezi a helyzetet, odamegy a másik asztalhoz, és pengeti a hegedűt. A lány bejön, lavórt hoz óvatosan - ki ne loccsanjon a víz. Beleállítják Pató Pál egyik lábát és egy kefével mossák. Közben besurran egy alak a bal ajtón, és a függöny mögé bújik)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Álljon már rendesen!
(Erzsike törölgeti Pató lábát)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Jöjjön ki a konyhába, oszt szárítkozzék meg, ne szerencsétlenkedjen már itt ezzel a pipaszár lábával!
ERZSIKE: - Menjünk már! Nem látja, hogy mindenki magát bámulja? Erzsókom, miért nem teszel függönyt az ablakokra, így mindenki belát. (a nézőtér felé mutat)
(Mindenki kimegy - utolsónak Orbán, cincogtatja a hegedűt. Néma csend a színpadon, majd kis nesz az ágy felől. Lent a függöny aljánál megjelenik egy fej. Néz fel, mert visszajött Erzsók és iszik a kupából. A kántor - mert ő hasal az ágy alatt – megrángatja a nő szoknyáját. Az ijedtében majd elejti a kupát)
KÁNTOR (feltérdel): - Én édes Erzsókom, már azt hittem ez a siserehad sohasem tágít innen. Azt mondtad múltkor, hogy a hangom elvarázsolt, szinte másállapotba kerültél tőle, ugye remélhetek…ugye azzal a durva kováccsal csak a bolondját járatod?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hát, ha jobban belegondolok, sokkal több esze neki sincs, mint kendnek.
KÁNTOR: - Ha hiszed, ha nem, de a templomban mindig csak neked énekelek, érted könyörgök, ez a mennyei hang, csak téged szólít. Amikor azt a magas hangot megcifrázom, mint egy rigó…
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Páva.
KÁNTOR: - Mi, drága Erzsókom?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Mondom, nem annyira rigó, mint inkább egy páva, úgy cifrázza.
KÁNTOR: - Hozok neked pávatollat, ha akarod. Nagyon feldobná a helyiséget néhány ilyen a falra felszögezve.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Akkor már miért nem a toronyórát aranylánccal? Vagy tudja mit, kántor uram? Hozhatna olyan jó sűrűszövésű vásznat, oszt varrnék belőle az ablakokra függönyt, hogy ne magán nevessen a fél világ.
KÁNTOR (térden csúszik Erzsók után) : - Drága Erzsókom, üss agyon, ha nem kellek, mert nélküled én… !
(Kiabálás hallatszik a konyha felől, a kántor megpróbál Erzsók szoknyája alá bújni, de az ellökdösi magától, ezért visszatolat az ágy alá)
MÁRTA (belép, Erzsók felé fordul): - Itt van az a senkiházi? Mondd meg te szégyentelen, mert rád hozom a pandúrokat.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Kit érdekel a te puruttya urad?! Tőlem akár meg is nyúzhatod, aztán kecskedudát csináltathatsz a bőréből, azt se bánom. Azt hiszed, megijedek a pandúrjaidtól? Én etetem, itatom őket éjszakánként, azok engemet úgy szeretnek, mint a saját nénikéjüket
MÁRTA: - A fogadott nénikéjüket. (Hirtelen szembefordul Erzsókkal)
Aztán a fináncok tudják-e, hogy hamis borral traktálod a népeket?
SZEMÉRMETES ERZSÓK (nevet): - Le van papírosozva az utolsó akó bor is, hiába fenyegetőzöl.
MÁRTA: - Ha ennyire tagadsz mindent, akkor mondd meg, miért Téged ölelt álmában, és suttogta a fülembe, hogy; édes Erzsókom!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - A fejében lehet a baj.
MÁRTA: - Tán megetetted bolondgombával?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Bolond az magától is.
MÁRTA: - Nem mondod meg hova tűnt?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Itt ugyan nem volt, most sincs, és ha ide tolná azt a nyamvadék képit, hát megindítom a mángorlóval hazafelé, az biztos!
MÁRTA: - Nyamvadék? Az én uram egy nyamvadék?
(Fenyegetően lépked Erzsók felé, de az elhátrál az ágy elől a bal ajtó felé, így a kántor feje kilátszik az ágy alól. Márta észreveszi)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Hát az egy nyamvadék, mindenki tudja!
MÁRTA: - Ó, te, kántorok legsatnyábbika! (lehajol, s hajánál fogva megemeli a kántor fejét, hogy az arcába nézhessen)
Nem kell megijedni, nem bánt a néni! Vertelek én már el tanúk előtt … he…? Látta már akár egyetlen ember, hogy pofozlak? Na, ugye, hogy nem?! Most sem fogja!
(kiráncigálja a kántort, és amíg ki nem érnek a jobb oldali ajtón, taszigálja)
SZEMÉRMETES ERZSÓK (amikor azok ketten kilépnek az ajtón, Mártát utánozza): - „Ó, te, kántorok legsatnyábbika!” (öklözik a kezeivel) piff-puff!
ORBÁN: - Erzsókom, gyere ki! Innen láthatod csak, ahogy a kovács fenékbe billenti a kántort. Te attya ég!... Júú… Márta akkora pofont adott a kovácsnak, hogy az nekiesett a falnak. (Nevet. Erzsók is kimegy, üres lesz kocsma)
PAP (Bedugja a fejét a baloldali ajtón): - Áldassék az úr neve eme kedves helyen…! Van itt valaki?
PATÓ PÁL (a konyhából kiabál): - Erzsók, nézd már meg, miféle motoszkálás van az ivóban, nehogy ellopjanak valamit!
ORBÁN (bedugja a fejét az ajtón, hátraszól): - Egy pap, egy igazi pap! Még ruhája is van, biztos, hogy az!
SZEMÉRMETES ERZSÓK (félrelöki Pató Pált, bejön): - Dicsértessék! Atyám, itt nincs beteg, biztosan eltévesztette a címet!
PAP: - Jaj, dehogy!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Gyónni sem akarunk, itt bűnös sincsen.
PAP (legyint): - Nem azért hanem… hanem(keresi a szavakat)
SZEMÉRMETES ERZSÓK (kicsit gondolkodik): - Nekem nincs bűnöm, amilyen balfácán ennek sincs! (a belépő Patóra mutat, aki után Orbán lépked) - Orbán meg szegénykém évek óta be van rúgva, ő már ha akarna, akkor sem tudna bűnt elkövetni.
PAP (jó húsz évvel lehet fiatalabb Erzsóknál): - Állj már meg lányom! Nem ezért néztem én be ide, hanem, hogy a Mihály nincs-e itt?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - A Mihály, az nincs, az nincsen … milyen Mihály?
ZSUZSIKA (bejön, megáll az ajtónál): - Dicsértessék!
PAP: - Mindörökké lányom. Az én kedves barátomat, a Csokonai Vitéz Mihályt keresem. Nem is volt itt?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Még sosem járt itt. Nem is hallottam még, hogy ő is beköltözött volna a faluba.
ERZSIKE (bejön Orbánnal és Patóval beszélne, de): - A Csokonai is beköltözött? (táncol örömében) - Megyek magával atyám, előkerítjük a föld alól is!
ZSUZSIKA: - A néni csak ne örüljön! Azt hiszi, minden poétát bolondíthat?
ERZSIKE: - Esetleg meg is fázhatott és ápolásra szorul. Az nem lehet atyám?
ZSUZSIKA (csúfondároskodva): - Nem hát. (kimegy a konyhába)
PAP: - Nincs annak semmi baja, vagyis remélem, hogy nincs. Csak…
PATÓ PÁL: - De hát miért keresi atyám?
PAP: - Meglátogatott, hogy a bánatát elmondja és tanácsot kért, hogyan lehetne az égiekhez fohászkodni támogatásért, mert a javasasszony összekutyulta a szerelmi életét.
PATÓ PÁL: - Azaz enyémet is összekutyulta.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Menjen már, nem is volt magának olyanja.
PATÓ PÁL: - Hát akkor mondd meg szentem,…vagyis majdnem szentem, hogy miért vagyok én még most is egyedül, és hát eléggé legatyásodva.
PAP: - Megyek, mert a Mihálynak akár baja is eshetett. Érthetetlen, hova lett!?
ERZSIKE: - Menjünk, Atyám!
ORBÁN: - De hát mi történt?
PAP: - Amint beszélgeténk, mondom neki: megkínálnálak, egy pohár borral kedves hívem, de rálépett a kántor a lopóra, így nem tudok bort szívni neked. Üssük csapra! - mondja ő. Hát üssük! - mondom én. No, és akkor lementünk a pincébe, hogy csapra üssük a hordót, de amint kihúztam az alsó dugót, és nyúlok a csapért, hát az sehol. Spriccelt a bor, hát bedugtam az ujjammal, Mihály meg futott fel, hogy körülnézzen, merre az a fránya csap?
ORBÁN: - Vörös?
PAP: - Mi vörös fiam?
ORBÁN: - A bor, ami spriccelt, vörös volt?
PAP: - Nem kimondottan.
ORBÁN: - Igaz, mindegy is.
ERZSIKE: - Aztán a Mihály azóta is keresi a csapot?
PAP: - Ott volt az bedugva a gerenda fölé a kamrában, csak nem vette észre és valahova …
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - De hát akkor most hol lehet? Ott hagyott csapot, papot és elbóklászott a világba?
PAP: - Most már végképp nem tudom, hol keressem!
ERZSIKE (belekarol a papba): - Jöjjön Atyám, a szomszédban disznót vágtak, talán a nótázás odacsábította!
PAP: - Melyik szomszédban lányom?
ERZSIKE: - Ott a paplak mellett mindjárt, a Vadorzó Brühüméknél. Tudja Atyám, akinek a fia betyár volt, oszt ha jól tudom, azt a kölyköt fel is akasztották.
PAP: - Felakasztották? (keresztet vet)
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Ja, azt mondod, aki agyonverte az anyósnak valót, mert az meghalasztotta a lányát? Emlékszem rá, nagy híre volt akkoriban.
PAP: - De hát miért?
PATÓ PÁL: - Én úgy hallottam, hogy az asszony éjszakánként felöltözött a lánya gúnyájába, és úgy ment ki a szalmaboglyához, ahol a betyár várakozott. Már vagy két hét óta hentergette az anyósnak valót, mire rájött a turpisságra.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Na hallja, az meg hogy lehet, hogy két hétig…hát no, érti?!
PATÓ PÁL: - Nem volt ám az olyan nyim-nyám asszony! Olyan volt annak a fara járása…!
ERZSIKE: - De Pató uram! Muszáj magának mindent kiteregetni?
(a pap a Petőfi kötetben lapozgat)
ORBÁN: - Hogy nem vette észre melyiket izé… no, hát hogy melyiket?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Egyszer csak észrevette … nem?
PATÓ PÁL: - Szerencsétlenségére a nagy szerelmeteskedéstől mindketten elpilledtek, aztán elaludtak. Csakhogy közben felkelt a hold, és amikor a betyár holdvilágnál meglátta, kit nyalábol éppen, azt hitte megkergült. No, akkor tisztázni akarta a dolgot, követelte a lányt, de az asszony csak nyüszített, hogy drága szerelmem így, meg drága szerelmem úgy. A betyár nem hagyta magát bolondítani, és kiverte az asszonyságból az igazat, hogy az kikergette a télbe, és megfagyasztotta a saját lányát.
ERZSIKE: - Te Attya úr Isten! ... bocsánat atyám, csak kiszaladt a számon.
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Aztán mi lett?
PATÓ PÁL: - Ott helyben agyonverte az asszonyt.
(A pap olvasás közben keresztet vet)
ERZSIKE: - Aztán ezért felakasztották, ezt már tudjuk. Menjünk Atyám, hátha szüksége van ránk a Csokonai Vitéz Mihálynak. (megsimogatja a pap arcát)
Atyám, maga ma még nem borotválkozott? (balra kimennek)
ZSUZSIKA (kiabálva jön be): - Azt hiszem, ezt a Fejenagyot még ma megüti a guta.
FEJENAGY (Zsuzsika után ő is bejön, mérges): - Szerintetek bántottam én Mártát? Hozzányúltam valamikor is akárcsak egy ujjal is?
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Te csak ne ujjazzál itt. Honnan tudnánk mi, hogy mi zajlik a túlsó soron?
FEJENAGY: - Hogy jön ő ahhoz, hogy pofon vágjon? Engem, akitől mindenki tart! Mert olyan a kezem, mint egy fogó, olyan az öklöm, …
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Pofán vágott és kész. Kibírtad!
FEJENAGY: - Elszemtelenednek a népek nagyon. Hallhattátok múltkor, még az a senkiházi Harangláb is felfújt pofával oda mert állni elém, és tudjátok mit mondott? Azt mondta „én kendet útálom, mint a kukorica-gölődint" Hát bántottam én őt valamikor is? Nyúlkáltam az asszonya szoknyája alá valamikor is?
ZSUZSIKA: - Nincs is asszonya neki.
FEJENAGY: - Akkor meg kétszeresen nem nyúlkáltam. Egyszer mert nem akartam, másodszor meg nem volt hova. Na, kérem, hát akkor most mondja meg nekem valaki, miért kaptam azt az istentelen nagy pofont Mártától, és miért utál az a nyomoronc engemet, mint a kukorica-gölődint?
(Hangosan kárál a tyúk a bal ajtón kívül)
ORBÁN: - Te Erzsók már megint itt a tyúk, csukd már be valahova!
FEJENAGY (az ajtóhoz megy kinéz) : - Ez aztán a madár Erzsókom! Micsoda jó combú tyúk!
SZEMÉRMETES ERZSÓK: - Leveszed a szemed a tyúkról, te éhenkórász!
FEJENAGY (Mélázva néz az ajtó felé): - Micsoda mellehúsa lehet ennek!
Függöny
Hozzászólások